Eseménynaptár


Dinamik Harcművészeti Közhasznú Sportegyesület (TÁMOP 6.1.2)

Pályázó bemutatása

 

 

"Egyedül én nem vagyok senki. Az a sok ember, érzés, cselekedet tett azzá ami vagyok. Egy kempómesterré, aki járja az utat és vezeti azokat, akik hisznek benne."

/Metzger Antal/

 

Kik vagyunk mi? Egy közösség, mely egymásból építkezik a sikerekhez vezető úton, a fájdalmak és a kétségek ellenére is összeér a vállunk és kézen fogva vezetjük egymást felfelé.

 

Történetünk…

…Várszegi Rudolf (akkor még barna öves kempós), 1979-ben felkérést kapott a Bicskei Művelődési Központ akkori vezetőjétől, Mohainé Fejes Ágnestől, hogy kezdjen el Bicskén harcművészetet oktatni, tanfolyam jelleggel.

 

Az edzések először az 1. Sz. Általános Iskolában zajlottak, majd átköltözött a kultúrház nagytermébe. Nagyon sok lelkes gyerek és fiatal kezdett megismerkedni a karate alapjaival. Soknak még ruhája sem volt, de a levegő izzott az elszántságtól.

 

Rudi bácsi vasfegyelmet és kőkemény edzéseket tartott. Ekkor semmilyen védőfelszerelés nem volt, így jószerével puszta kézzel mentek a küzdelmek testre, de egy-két ütés fejre is becsúszott.

 

Metzger Antal - aki ma a DHKSE elnöke, mestere - is ekkor kezdett a kempóval ismerkedni. A testvére vitte le, tudván, hogy elég nagyszájú és minden csibészségre kapható volt. Az első edzésről remegő térdekkel vánszorogott haza.

 

Várszegi Rudolf átadta a bicskei klubot Durkó Zoltánnak, majd néhány év elteltével az edzések elmaradtak. Metzger megkereste Kornély Gyurit, Kutrik Zolit, Börcs Antit és akit lehetett, majd újraindították az edzéseket.

 

1995-ben közösen úgy döntöttünk, hogy hivatalos keretet adunk eddigi munkánknak, és megalakítottuk a Dinamik Harcművészeti Sportegyesületet. Az alapító tagok voltak többek között: Farkas István, Szűk Tamás, Poczik Ernő, Kornély László, ifj. Ember István. A vezetőséget Kutrik Zoltán, Kornély György és Metzger Antal alkották.

 

Az évek múltával egyre többen jöttek, hogy kempót szeretnének tanulni. A régiek közül egyre kevesebben maradtak aktívak, azonban az újonnan érkezők - zömében gyerekek - viszont jó közösséggé csiszolódtak. A szülőkkel folytatott beszélgetések eredményeként 1999-ben útjára indítottuk a Bicske Kupát. Az első versenyre 80 versenyző nevezett, egy páston folytak a küzdelmek a Művelődési Központ nagytermében. Napjainkra már két napos, nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát.

 

A kistérségi igényeket felmérve önvédelmi tanfolyamokat indítottunk többek között Válon, Vértesbogláron, Tabajdon és Felcsúton, ahol ma is kicsiny, de aktív a kempós csapat. 2002-től a város óvodásainak tartunk “Sajtkukac klub” foglalkozásokat. Rájöttünk, hogy már ebben az életkorban kell megszerettetni a mozgást a kicsikkel. Fontos része a foglalkozásoknak a fegyelem, a mozgás az egyensúlyrendszer, és a test fejlesztése.

 

2004-ben kiváltunk a Zen Bu Kan Sportszervezetből és edzéseinken a Nihon Kempo Jitsu stílus oktatását helyeztük előtérbe. Beléptünk a Magyar Kempó Szövetségbe. Ez évben már szép eredményeket értünk el a versenyeken. Sikerült a Bicske Kupát felvetetni az éves versenynaptárba, két évre rá már pontszerző versennyé lépett elő rendezvényünk. Metzger mester többször lett ”Az év edzője“ és a egyesületünk 4 sportolója is szerepelt 2007-ben a Szövetség tíz legeredményesebb versenyzője között.

 

2006-ban városunkkal is sikerült egy megállapodási szerződést kötnünk. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy működésünk részben stabilizálódhasson. Egy év múlva egyesületünket közhasznúvá nyilvánította a Fejér Megyei Bíróság.

 

Az egyesület tagjainak eredményessége önmagáért beszél. Számos magyar-, európa- és világbajnokot neveltünk ki. Megalakulásunk óta folyamatosan fejlődünk, sportsikert sportsikerre halmozunk. Többszörös Világ Kupa győztesek: Harangozó Balázs tabajdi és Farkas Zoltán óbarki lakos, Full Kontakt Magyar Bajnok Orbán B. Zsolt. Kiemelkedő versenyzőink közé sorolhatjuk Karácsonyi Barbara és Nagy Alexandra kempokákat is, akik 2008-ban az IKF portugáliai Világbajnokságáról több éremmel tértek haza, mint a magyar csapat többi tagja összesen. Barbara ez évben a város "Jó tanuló - jó sportoló" címét is megkapta.

 

2008-ban már minden gyereknek egy pohár tejjel is hozzá tudunk járulni az egészséges táplálkozásához. Igen nagy horderejű eszközvásárlást tudtunk realizálni, elhasznált, illetve hiányos technikai, és sporteszközparkunk bővítése céljából. A várostól névhasználati engedélyt kaptunk, jelezve ezzel is megbecsülésüket.

 

Célkitűzéseink

-          A mozgás, ezen belül is a harcművészet megismertetése és megszerettetése minél több emberrel;

-          Pozitív gondolkodásra és önfegyelemre, önállóságra nevelés;

-          Mai világunkra oly jellemző stressz kezelése, azzal való bánásmód elsajátítása;

-          Az egyre jobban feledésbe merülő alapvető erkölcsi normák elsajátítása, megőrzése;

-          Alkohol és drog prevenciók alkalmazása;

-          Amatőr és profi sportolók nevelése;

-          Sport rendezvények (edzőtáborok, versenyek, egyéb rendezvények) szervezése, lebonyolítása.

 

Célunk továbbá egy olyan közösség kialakítása, ahol nem csak a gyerekeket, hanem a legkisebb közösséget, a családot és annak minden tagját bevonjuk munkánkba, hogy annak sikerét mindenki magáénak vallhassa.